Projektünk célja, hogy a háromszéki emberekkel megismertessük az erdélyi népzene és néptánc hagyományát és megtanítsuk megélni annak szépségeit. Fontosnak tartjuk, hogy a különböző településeken élő néptánc kedvelők közösséget formáljanak, tapasztalatcserére legyen lehetőségük, és kulturálisan erős és értékes kapcsolatokra tehessenek szert. A program keretén belül szeretnénk olyan településekre is eljutni, ahol nem müködik tánccsoport, azzal a céllal, hogy az adott településen is létrehozódjon egy néptánccsoport.