2017. november 8 és november 11-e között került megszervezésre a Sic-Art Egyesület kezdeményezésére a fúvós műfajt támogató Karnagyképzőre. A projektben résztvevők négy napos intenzív oktatásban vehettek részt, melynek eredményeként non formális oktatás keretein belül, az immár megfelelő szaktudással rendelkező karnagyok továbbképzésére került sor. A programban résztvevők száma 20 fő volt, mindnyájan valamely fúvósegyüttes karnagyai. Egymást segítve, mozgatva, támogatva, és főként tudásukat megosztva járultak hozzá a rendezvény sikerességéhez.
A 4 napot körül ölelő rendezvény helyszínéül ezúttal a Kovászna megyei Nagybacon település szolgált.
A rendezvény szakmaiságát illetve tartalmi mivoltának megerősítését biztosították:
- Vágási István
- Czier Zsolt
A műhely szervezését a Sic Art Egyesület, a Communitas Alapítvány és Romániai Magyar Demokrata Szövetség anyagi támogatásával sikerült megvalósítani.